Kedves Érdeklődő!

Tisztelettel köszöntöm a Magyar Rend (Ordo Hungariae) honlapján, megtisztelő számunkra, hogy érdeklődik Rendünk iránt.
Ezen oldallal, és a képernyő tetején található menü segítségével rövid betekintést kívánunk biztosítani Rendünk,
és a Magyar Rend Lovagjainak Egyesülete történetébe, életébe, megismerheti képviselt céljainkat,
valamint képet kaphat korábbi és aktuális tevékenységünkről, eredményeinkről. További jó időtöltést kívánok!
Tisztelettel:

lovag Dr. Czipri Zoltán

Magyar Rend Nagymestere

Történetünk

Forrás: arcanum.com
Az Ordo Hungariae (Magyar Rend) alapítására a hagyomány szerint 1754. május 18-án került sor a Fejér megyei Enyingen, a Habsburg-házból származó Mária Terézia ellenzékét képező, a Magyar Királyság függetlenségét, egy,
a császári udvar befolyásától független, nemzeti rend létrehozását pártoló magyar nemesek által. A Rend létrehozását alapításakor tehát elsősorban politikai cél motiválta, az évszázadok során ezen célok átalakultak,
a Rend tevékenységét mára elsősorban a magyar kultúra, hagyományok őrzése, valamint széleskörű humanitárius tevékenység jellemzi. A Rendnek az alapításától napjainkig terjedő időben számos, nemesi származású, és a maga korában ismert, elismert személy volt a vezetője, a Rend jelenlegi nagymestere 2017-óta lovag Dr. Czipri Zoltán.

Nagymestert és lovagokat avatott Kiskőrösön az Ordo Hungariae

Céljaink

A Magyar Rend elsődleges célja a nemzeti kultúra, hagyományok őrzése, ápolása, valamint széleskörű humanitárius tevékenység ellátása, elsősorban a Magyarország határain belüli, és határon túli magyarok körében. A Rend politikai tevékenységet nem végez,
a Rend tagjai, e minőségükben politikai jellegű tevékenységben nem vesznek részt.

Szervezetünk

A Rend tagságát Dámák és Lovagok alkotják, a Rend vezetését a tagság által választott Nagymester végzi. A Nagymestert tevékenységében az általa kinevezett kancellárok segítik. A Rend mind Magyarország területén, mind külföldön végzi tevékenységét.

Tevékenységünk

A Rend elsősorban a magyar kultúra, nemzeti hagyományok őrzését, humanitárius tevékenység ellátását tűzte ki céljául.
A Rend a tevékenységéhez szükséges anyagi forrásokat a Rend tagjai, valamint külső személyek által biztosított adományokból teremti elő. A Rend tevékenységét és pénzügyeit a Magyar Rend Lovagjainak Egyesülete (1024 Budapest, Keleti K. u. 4.) intézi.
E cél megvalósítása érdekében a Rend tagjai hagyományőrző rendezvényeken vesznek részt, a Rend ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket tart, illetve támogat. Tevékenysége során a Rend más hasonló céllal működő társadalmi szervezetekkel működik együtt.A Rend folyamatos gyűjtést, és adományozó tevékenységet végez az anyaországban élő, további határon túli magyarok megsegítése, a magyar nyelv, kultúra megőrzése céljából, továbbá a magyar családok életminőségének megtartása, javítása céljából. Az adományok gyűjtése és kiadása kapcsán adományozás elsősorban új és használt ruha, bútor, valamint könyvek gyűjtését és adományozását jelenti, ezen adományok gyűjtéséhez és kiadásához a Rend tagjai személyes pénzbeli adományokkal,
valamint jelentős munkával járulnak hozzá. Az elmúlt években a Rend jelentős mennyiségben (több ezer kötet) gyűjtött könyvadományokat, melyek elsősorban a rászoruló családok, valamint a határon túli magyar közösségek részére kerülnek, kerültek kiadásra. Ruha és bútor adományainknak köszönhetően számos hátrányos helyzetű,vagy katasztrófa sújtotta területen élő család életminőségét sikerült jelentősen javítanunk.

Aktuális

A Rend folyamatosan végez könyvgyűjtést, kiemelten gyermek, ifjúsági könyveket, kisgyermekek részére képes foglalkoztató könyveket, mesekönyveket, valamint szépirodalom, költészet, kultúra, tudomány témájú könyveket.
E mellett új, és használt ruha adományokat is fogadunk, de örömmel vesszük pénzbeli adományokat is, amelyek felhasználásával tevékenységünk végzésével kapcsolatos kiadásainkat tudjuk finanszírozni.

Kapcsolat

Postai úton: Magyar Rend Lovagjainak Egyesülete

H-1024 Budapest, Keleti Károly utca 4. I./4.

Email: info@magyarrend.hu

Elérhetőségeink:
A Magyar Rend és Magyar Rend Lovagjainak Egyesülete székhelye: H-1024 Budapest, Keleti K. u. 4. I/4.
Az weboldal a Magyar Rend tulajdona!