Búcsúzásra hív a harang……

Király Béla vezérezredes, lovagtársunk az égi hazába költözött.   

Tudjuk, hogy sorsunk fájdalmas állomása, amikor el kell köszönnünk valakitől, attól az embertől, aki társunk, példaképünk volt, tiszteltük őt. Király Béla életútja nemcsak hazánkban, hanem szerte a világban ismert volt. Küzdött egy szebb, igazságosabb életért, küzdött egy nemzet szabadságáért, függetlenségéért. Bátorsága, cselekedetei kiváltották az elnyomók bosszúját, hazájából menni kellett, bujdosni idegen honban azzal a tudattal, hogy hazájában halálra ítélték.

Azokban az időkben, amikor 1956 véres eseményei zajlottak, nem félt a haláltól, akkor sem rendült meg, amikor kimondták rá a halálos ítéletet. Élni akart, dolgozni, cselekedni azért, ami életeleme, meghatározó eszméje volt!

Számtalan méltatás jelent meg a médiákban, idézik tetteit, méltatják életútját. Kiváló ember, hadtörténész, vezető egyéniség, tisztességes társ, szeretni tudó ember emléke marad meg bennünk. Mindezt leírni kissé nehéz, nem lehet megszokni annak a szónak a jelentését:  „VOLT”!

Igen Tisztelt Excellenciás Úr!

Kedves Lovagtestvérünk!

Drága Béla Bácsi!

És most… és most gondolatban itt állunk előtted, lesújtva és némán, keressük a búcsú szavait, gondolatait, szívünk elszorul, nyelvünkön akadozik a szó, hangunk meg-meg csuklik. Nem hallhatjuk többé hangodat, elmaradnak tanácsaid, kedveskedő szavaid!

A teremtő hív Téged és ezután az Ő segítsége leszel. Nekünk marad az emlék! Ígérjük, híven fogjuk őrizni!

Láthatatlanul, de velünk leszel a nap minden percében, nem hagyjuk veszni mindazt amiért küzdöttél!

És most… könnyektől elhomályosult szemel, lehajtott fejjel, kezünkben az ötvenhatosok zászlaját, a lyukas magyar zászlót földig hajtva tisztelgünk ,

                       BÚCSÚZUNK…..

Király Bélát 1935-ben avatták tisztté, 1942-ben kiválóan végzett a Ludovika Akadémián, részt vett a II. világháborúban, 1950-ben tábornokká nevezték ki, majd a mai Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődje, a Honvéd Akadémia parancsnoka lett, amit börtönévek követtek. 

Életének egyik meghatározó időszaka az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Király Béla 1956-ban a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai városparancsnoka volt. A forradalom leverését követően Ausztriába, majd az USA-ba emigrált. Életét ezután a tudománynak és az oktatásnak szentelte. 1989 nyarán hazatelepült. Az első szabad választásokon országgyűlési képviselő lett, 1990-ben vezérezredessé nevezték ki. 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján, 2006-ban megalapította és haláláig támogatta "Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsát".

Míg egészsége engedte, szinte az utolsó pillanatig dolgozott: könyvet szerkesztett és lektorált. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzik: "Úgy hiszem, megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak."

Professzor dr. Király Bélát a Magyar Köztársaság Országgyűlése, Honvédelmi Minisztériuma és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.