|

Az avatási ceremóniát és Petőfi
szülőházának koszorúzása után, a szomszédságban lévő Petőfi
Emlékmúzeum (amely 2005. évben az "ÉV MÚZEUMA"
kitüntetést nyerte el!) földszinti kiállító termében kiskőrösi
vendéglátóink megvendégelték a megjelenteket igazi kiskőrösi
borokkal és kemencében sült süteménnyel.
A rövid üdvözlés után tárogató
köszöntötte a Dámákat és a Lovagokat, halkan dicsérve a
felkínált borokat, és finomságokat. Aki a borokról többet is meg
szeretett volna tudni, azoknak Filus János tanár úr szívesen
adott felvilágosítást az alföldi borok jellegzetességeiről.

E szusszanásnyi pihenő után Varga
Attila lovagtársunk vezetésével, a tavalyról már jól ismert
AKKER-PLUSZ pince várta a társaságunkat, ahol a tulajdonos, Turu
Gábor köszöntője után a pincészet borait mutatták be.
A borkóstolót követően a már
"megszokott" finom vacsorát köszönhettük meg vendéglátóinknak.

Az est kedves jelenete volt,
amikor Rendünk tagjai születésnapja alkalmából felköszöntötték
Sir Bánó Istvánt. Ezúton is kívánunk neki minden elképzelhető
jót! PISTÁNK! Az ég adjon Neked olyan sok szeretet,
amennyit mi kapunk Tőled!

Ezek után nem maradt más hátra,
mint a beszélgetés, és tánc, amihez Ecker György szolgáltatta a
talpalávalót.
A tavalyi Lovagklub után, már
hagyományosnak volt mondható, hogy vendéglátóink ismét mindent
biztosítottak, hogy a Lovagklub tagjai jó kedvvel indulhassanak
neki a nyárnak.
Köszönjük azt a fáradozást,
amit a szervezés munkája okozott, és azt a rengeteg szeretetet,
amit kaptunk Tőletek!
Reméljük, hogy jövőre megint
találkozunk!
|